Konrád György életrajza

(1933–)

Debrecenben született, 1933. április 2-án. Apja jómódú zsidó vaskereskedő, a család Berettyóújfalun élt. Az 1944-es üldözések idején Konrád pesti rokonokhoz menekült. 1946-ban a debreceni református kollégium, 1947–1951-ben a budapesti Madách-gimnázium tanulója volt. Polgári származása miatt nem jelentkezhetett egyetemre, de fölvették az Orosz (később: Lenin) Intézetbe, innen iratkozott át 1953-ban az ELTE magyar szakára.
Az 1953-as reform híveként írta első recenzióit az Új Hang című folyóiratba. 1956-ban fejezte be egyetemi tanulmányait, diplomamunkáját Pap Károlyról írta. Az alakuló Életképek szerkesztőségének tagja. 1956 októberében egyetemi nemzetőr. Ezután évekig állástalan.
Az évtized végén tagja a Belvárosi Kávéház írói asztaltársaságának. 1959 és 1965 között ifjúságvédelmi felügyelő a budapesti VII. Kerületi Tanács gyámhatóságán. 1960-tól félállásban a Magyar Helikon Kiadó lektora és sorozatszerkesztője. 1965-től 1973-ig városszociológus az ÉVM Városépítési Tudományos és Tervező Intézetében (VÁTI). Több szaktanulmányt publikált Szelényi Ivánnal közösen, a legjelentősebb: Az új lakótelepek szociológiai problémái (1969).
Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján bontakozott ki értekező munkássága, legszívesebben a francia és az orosz irodalom jelentős alakjaival és irányzataival foglalkozott. 1960-ban elsőként adott áttekintést Magyarországon a nouveau roman legjelesebb képviselőiről. Első regényének, A látogatónak megjelentetését a Szépirodalmi Könyvkiadó nem vállalta, a Magvető viszont igen, s az az 1969-es könyvhét legnagyobb sikere lett. 1973-ban újabb regényét, A városalapítót politikai okokból a Magvető is elutasította, illetve csak 1977-ben adta ki, megcsonkítva. 1973 nyarán Konrád ügyészi figyelmeztetésben részesült, és elveszítette állását.
A dobai elmegyógyintézetben dolgozott, készülő harmadik regényéhez gyűjtött anyagot. 1973–1974-ben Szelényi Ivánnal közösen megírták Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című történetfilozófiai (illetve az ő műfajjelölésükkel: tudásszociológiai) esszét, melynek kéziratát a hatóság lefoglalta, és a szerzők ellen államellenes izgatás címén vizsgálatot folytatott. A zaklatások elől Szelényi kivándorolt, Konrád György pedig a belső emigrációt választotta.
1978-ban fejezte be harmadik regényét, A cinkost, utóbb Konrád első három könyvét összefüggő trilógiának nyilvánította.
1976-ban lejárt Konrád hároméves utazási eltiltása, s Nyugat-Berlinbe utazott, ahol egyéves ösztöndíjat kapott. Innen New Yorkba, San Franciscóba és Párizsba látogatott el, csak 1979 márciusában tért vissza Magyarországra. 1982–84-ben ismét hosszabb külföldi út következett Nyugat-Berlinbe, New Yorkba és Párizsba. 1987–88-ban a Colorado College-ban oktatott világirodalmat. A magyar kulturális életből gyakorlatilag kiiktatódott, másfél évtizeden át mindössze A városalapító cenzúrázott kiadása (1977) és a Mondatok egy képzelt regényről című esszé (1982) jelenhetett meg tőle legálisan. Ugyanakkor az ország határain túl valamennyi műve megjelent (regényeit mintegy tizenkét nyelvre fordították le), s a külföldi közvélemény előtt ő lett a kortárs magyar széppróza legismertebb alakja.
A nyolcvanas években leginkább politikai-politológiai tárgyú cikkei váltottak ki jelentősebb visszhangot, kivált az Antipolitika című könyvének 1985-ös német kiadása. Ebben békés eszközökkel fölszámolhatónak mondta a jaltai egyezmény következményeit. A nyolcvanas évek elejétől Konrád részt vett a magyar demokratikus ellenzék mozgalmában, legtöbb műve „szamizdat” kiadásban is hozzáférhetővé vált Magyarországon.
1988-ban a publikálási tilalom végét jelezte A látogató második kiadása.
1989 Konrád György „hazatalálásának” éve: sorra jelentek meg művei, számos interjú készült vele. Publicisztikája igen termékeny. Az SZDSZ országos tanácsának tagjaként közéleti szerepet is vállalt; 1991-ben egyik kezdeményezője a Demokratikus Charta nevű mozgalomnak. Politikai kiállását és írói teljesítményét külföldön korábban is jelentős díjakkal ismerték el (Herder-díj, 1983; Charles Veillon-díj, 1986). 1990-ben megkapta a szellemi teljesítményért járó legmagasabb magyar kitüntetést, a Kossuth-díjat, 2000-ben pedig „az európai országok közeledésében” kifejtett tevékenységéért a Károly-díjat. Nemzetközi tekintélyét jelzi, hogy 1990 és 1993 között a Nemzetközi Pen Club elnöke, 1996-tól két cikluson át (első külföldiként) a Berlin–Brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke volt.
A nyolcvanas évek végén újabb regénytrilógia megírásába fogott, melynek első kötete az először Kerti mulatság című, 1985-ben elkészült mű gyökeresen átdolgozott és Agenda, 1. Kerti mulatság címen kiadott változata. A második kötet (Kőóra) 1994-ben, a harmadik (Hagyaték) 1998-ban jelent meg. Az önéletrajzi elemekkel átszőtt, de alapvetően fikciós regénytrilógiához képest dokumentáris igénnyel önéletrajzi az Elutazás és hazatérés című regény (2001), melynek folytatásai, a Fenn a hegyen, napfogyatkozáskor 2003-ban, a Kakasok bánata 2005-ben, az Inga 2008-ban jelent meg.
Konrád esszé-könyveinek (9193, 1993; Várakozás, 1995; Áramló leltár, 1996; A láthatatlan hang, 1997; Útrakészen, 1999; A közép tágulása, 2004) naplórészletei és elmélkedései többnyire úti megfigyelések, pillanatnyi lét- és közérzet-híradások. A nyolcvanas évek fragmentumokból építkező, aforisztikus nyelvű esszéstílusát folytatják tovább, de a politikai érdeklődés háttérbe szorul bennük a magánélet és általában az emberi létezés alapvető kérdései mögött.
 
 
Fontosabb díjak, elismerések:
 
1983 – Herder-díj (Bécs)
1986 – a Charles Veillon Alapítvány Európai Esszédíja
1986 – a skandináv békeszövetség kitüntetése
1988 – az antwerpeni Instelling Egyetem díszdoktora
1989 – Maecenas-díj
1989 – a mainzi Tudományos és Irodalmi Akadémia Wilhelm Heinse-medálja
1990 – Kossuth-díj
1990 – Manès–Sperber-díj (Bécs)
1990 – az Antwerpeni Egyetem díszdoktora
1991 – a Német Könyvkereskedők Béke-díja (Friedenspreis des Deutschen Buchhandels)
1991 – a Nemzetközi PEN Club irodalmi békedíja
1996 – a Francia Becsületrend tiszti fokozata (Ordre National de la Légion d’honneur, officier)
1998 – Közép-Európa-díj
1998 – Sztjepan Mitrov Ljubisa-díj
1998 – Felix Meritis-ösztöndíj (Hollandia)
2000 – Goethe Emlékérem
2001 – Nemzetközi Károly-díj (Der Internationale Karlspreis zu Aachen)
2001 – a VII. kerület díszpolgára
2003 – a Német Szövetségi Köztársaság Nagy Érdemkeresztje (Das Grosse Verdienstkreuz des Bundesrepublik Deutschland)
2003 – a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal
2003 – Nikola Tesla-díj
2003 – az Újvidéki Egyetem díszdoktora
2003 – Berettyóújfalu díszpolgára
2004 – Budapest díszpolgára
2007 – Franz-Werfel emberjogi díj (Franz Werfel Menschenrechtspreis)
2008 – a Zsidó Könyvtanács első díja memoár kategóriában (National Jewish Book Award for Memoir)
 
 
Az életrajzot Veres András írta.
A szerző fényképét Bánkuti András készítette.