Ágh István

„talán előző életemben történt,
s lentről egyszerre sose látott örvény
ragadt magával, elsodort a termek,
az avarszagú urak, asszonyságok
köréből, hogy a halálba szeressek,
amíg hallom, s oly éteri világot
tárt föl, amit már nem értek, csak érzem
a lét isteni részét az egészben.”
(Ágh István: Zene)
 

A magány közhelyeiből

Nem a megfelelő Flash Player van a gépen A legújabb verzió letölthető innen.
You need to upgrade your Flash Player Download new flash player from here.

Akkor sem vagyok egyedül, ha elmész
pár napra, mindig az jár az eszemben,
hogy nem vagy itt, s mint egy hivatlan vendég,
formát öltött hiányod költözik be
hozzám, és nem hagy békén megnyugodni,
pedig e kurta árvaság csak annyi
együttlétünkhöz képest, mintha boltba
szaladtál volna, én meg délben itthon
fölmelegítem főztödet, szorongva,
hátha özvegyi ebédem fogyasztom
kihűlőben, s akár az élet vége
kifárad lassan ételeid íze,
számban, s már nemcsak téged nélkülözlek,
az egész lakást, a házat, a várost,
ahogy az egyetemes kényszerképzet
kibírhatatlan alakít magához
pár napra, közben az jár az eszemben,
mivé lennék, ha nem szeretnél engem.