Gergely Ágnes

„Azt hiszem, most vagy önmagad.     
A sűrű, tiszta képlet.           
Kérdőjelként mind lejjebb hanyatló           
alakzat helyett a megvalósult állítás.”
 
(Gergely Ágnes: A tökéletesség óhajtása)
 

Az irgalom

Nem a megfelelő Flash Player van a gépen A legújabb verzió letölthető innen.
You need to upgrade your Flash Player Download new flash player from here.

Nem az élő és a halott között
húzódik az árok,
csak az élő és a haldokló között.
Ahogy az élvezet a testből elszivárog,
 
a sajtok íze, fűszerek a szádon,
kövek egy ékszeren: Valencia,
mélyvörös fák egy Wedgwood porcelánon,
az erdőn villám jár, uramfia,
 
és szerenád, éjféli naplemente,
és múlhatatlan szombat délelőtt,
én ott leszek, és énvelem te,
s ahogy a vágy az ujjaidba nőtt,
 
és a lélekből lassan elszivárog,
ugatva légzés van csak a helyén,
az arc előtt az üres árok,
s az üres suttogás: „szegény”,
 
mert mélyebben vagy a bélpoklosoknál,
mert beljebb nincsenek dimenziók,
többé nem őriz senki, aki ott áll,
a horzsolt bőrön elbotlik a csók,
 
és csak a rózsaszínű vákuumbél
tenyészik, mint a gyom,
s a szeretetre, mely immár a múlté,
rádől az irgalom.