KERESÉS

a PIM.hu-n gyűjteményekben telefonkönyvben

// RÉSZLETES KERESÉS

 

Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.

Kányádi Sándor: Noé bárkája felé

 

            2008-ban, a Nyugat százéves évfordulóján nagy sikerrel járta be az országot az ún. Nyugat-busz: eredeti fotók, dokumentumok, film- és hanganyagok másolataiból készített látványos tárlat, amely a 84 helyszínen csaknem negyvenezer látogatót szórakoztatott, szinte mindenhonnan kaptunk visszajelzést: idén is várják vissza.

            A Nyelvet öltünk! játékos címet viselő kiállításunk Kazinczyék nyelvteremtő, nyelvújító generációjának törekvéseit ismétli meg olyan módon, hogy a magyar nyelvközösség aktuális nyelvhasználatára és magára a nyelvre kívánja ráirányítani a figyelmet könnyen befogadható formában. Kazinczy biztos kézzel határozta meg korszakuk feladatát. A politikai nemzet megteremtésének, a tudományok, a művelődés, a szellemi felemelkedés feltétele egy igényes, együttesen kimunkált, korszerű eszköz:

 „a nyelv az legyen, aminek lennie illik: hív, kész és tetsző magyarázója mindannak, amit a lélek gondol és érez.”

 

            A kiállítás elsősorban a fiatalokat szólítja meg, a beszélőket, az ő nyelvükön beszél – megpróbálja rádöbbenteni a látogatót saját beszélt és írott nyelvének, egyéni nyelvhasználatának sajátosságaira: milyen nyelvjárási, regionális, rétegnyelvi szavakat, fordulatokat használ vagy ismer? „Nyelvtanozás” helyett aktív, élményközpontú anyanyelvi nevelés a cél.  A busz külső megjelenése ehhez a koncepcióhoz alkalmazkodik, Sajdik Ferenc elgondolkodtató, humoros karikatúráival.

            A tárlat játékosan ismertet meg a nyelvtörténeti hagyománnyal, nyelvemlékeinkkel. Kézzelfogható közelségbe hozza a nyelvészet módszereit, a valódi és a „fiktív” nyelvcsaládfákat. Térképekkel, ábrákkal mutatja be a nyelvrokonság bonyolult kérdéseit. Felteszi a kérdést, miért olyan fontos a kis népek öntudatában a nyelvi kapcsolat, az eredet? Vajon tényleg egyedül vagyunk-e a nagyvilágban?

 

A magyarok mindenütt megértik egymást – vagyis a magyar nyelvjárások között nincsenek nagy különbségek. Mégis fontos megismerni, rögzíteni és megtartani a nyelv területi változatosságát, gazdagságát. A Geolingvisztikai Műhely, amelynek az ELTE BTK ad otthont, rendelkezésünkre bocsátott nyelvjárási térképeket, szövegeket. Mindezt interaktív, multimédiás formában jelenítjük meg, az államigazgatási határok helyett a nyelvjárási régiókat véve kiindulópontnak.

Az egységesnek tűnő nyelv nemcsak földrajzilag tagolódik. A társadalmi helyzet, az iskolázottság, de a foglalkozás, az életkor, a nem, a lakóhely típusa szerint is másként beszél az ember. A köznyelv, a normatív (nemzeti) nyelvváltozat mellett megjelennek a kiállításon a különböző csoportnyelvek, a szleng, a szaknyelv, játékosan bizonyítva, hogy bizony nem mindig értjük – jól –  egymást. 

A nyelvújítást, Kazinczyék generációjának, az egységesedő irodalmi nyelv kialakulásának izgalmas, vitákkal terhes időszakát történeti visszapillantás keretében idézzük meg, amely Bessenyei György Magyarság című röpiratának aggodalmas soraival indul:

„Valljuk meg, hogy nagyon megszűkültünk a magyarságba, melynek ugyan bőségébe soha nem voltunk.”

Mit gondolunk ma a nyelv állapotáról? Szebben beszéltek-e elődeink? Szükséges-e megvédeni magunkat más nyelvek erőteljes hatásával szemben? Lehet-e a magyart ilyen vagy olyan irányban továbbfejleszteni? Ezekre a kérdésekre is választ kínálnak a múltat a jelennel összevető szövegek.

            Szó lesz még a különböző modern kommunikációs formák nyelvre gyakorolt hatásáról, az sms-nyelvről, utazást tehetünk a régi szerelmes levelektől az e-mailes hétköznapokig az üzenetküldés világában. A buszban futó film a nyelvet hivatásosan művelők olykor meghatott, tréfás vagy komoly vallomásaival, anekdotáival szórakoztat: a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2009 áprilisában megrendezett felolvasás, „Nyelvi Maraton” legérdekesebb anyagaiból válogattunk. Az élő írók megszólalásait keretezik, ellenpontozzák klasszikusaink vallomásai a nyelvről, például Kosztolányié:

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként.”

          Színes, látványos, játékos ismeretszerzést kínáló kiállítást építünk, vagyis, ha sikerül felkelteni a látogatók érdeklődését a nyelvhasználat kérdései iránt, akkor már tettünk valamit a nyelvi kultúra fejlesztéséért, a saját és közösségi nyelvi értékek, nemzeti nyelv hagyományainak megismertetéséért.