Márai Sándor: Füveskönyv - fejezetek három életből

Időpont
Július 10. hétfő, 20 óra és Július 12. szerda, 20 óra
Márai Sándor írása alapján színpadra alkalmazta Meskó Zsolt
Szereplők: Fullajtár Andrea, Kaszás Attila, Széles László
Zene és zongorán kísér: Lengyel Zoltán
Rendező: Salamon-Suba László
Márai Sándor művei a XX. század végén váltak Európa-szerte népszerűvé. Németországban a Gyertyák csonkig égnek című regénye hetekig vezette a sikerlistákat. Művei több kiadást megélve, klasszikussá avatták az írót az európai olvasók körében.
Füveskönyv című gondolatgyűjteménye méltó folytatása azoknak a kis könyvecskéknek, amelyek Senecától indulva Montaigne-en át a XX. századi írókig, a hétköznapok történéseiből leszűrt bölcsességeket, mint irodalmi esszenciákat nyújtják át az olvasóknak, gyógyszerül a gondolatok születését kiváltó, hétköznapi boldog-boldogtalanságaink túléléséhez.

A színpadi változatban, két férfi és egy női szereplő szólaltatja meg a Füveskönyv barátságokra, szerelmekre, szenvedélyekre vonatkozó gondolatait. A három sors szövevénye a színpadi játék sanzonokkal kísérve. A párbeszédekben feloldott Márai-szövegek továbbgondolásra késztetnek bennünket. A szereplők színészi játéka átélhetővé teszi a Füveskönyv bölcsességeit. A színpadon már nem csak Márait halljuk, nem csak színészeket látunk, hanem magunkat, esendően, büszkén, gyarlón, humorral s szenvedélyekkel telten, ahogy Márai is látott minket, embereket.
 
Az előadás a szerző örököseinek az engedélyével, a Balla és Tsa Irodalmi Ügynökség, valamint a Hofra Kft közvetítésével jött létre.

Jegyár: 1500 Ft