Királyhelmecen született 1930. október 28-án. A királyhelmeci elemi és polgári iskola elvégzése után, 1945–1949-ben a sárospataki tanítóképző diákja. 1950–1951-ben Királyhelmecen tanít. 1951-től 1955-ig a pozsonyi Pedagógiai Főiskola hallgatója magyar–történelem–polgári nevelés szakon. 1955–1960-ban a pozsonyi Pedagógiai Főiskola tanársegéde.

1956–1958-ban a Szlovákiai Írószövetség magyar szekciójának titkáraként meghatározó szerepet vállal az Irodalmi Szemle létrehozásában. 1958–1968-ig az Irodalmi Szemle főszerkesztője. 1967–1968-ban a Tatran Kiadó Magyar Üzemének a vezetője. 1968–1971 között a Csemadok elnöke. 1969. január 1-től 1970. április 28-ig, leváltásáig a Szlovák Szocialista Köztársaság tárca nélküli minisztere.

1970 augusztusától a Madách Könyvkiadó igazgatója, 1972-től műszaki, képzőművészeti és gyártási részlegének vezetője, 1990. január 1-től ismét igazgatója. 1994-től a Madách-Posonium Kft. ügyvezető igazgatója. 1989-től a Csemadok tiszteletbeli elnöke. 1989–1991-ig a Magyarok Világszövetsége társelnöke, 1992–1996 között a Kárpát-medence képviseletében alelnöke, 1996–2000 között régióelnöke. 1990 és 1994 között az Együttélés politikai mozgalom jelöltjeként nemzetgyűlési képviselő.

 

Irodalomelméleti tankönyvek írásával kezdte pályáját, de az ötvenes évek végére már kritikusként és irodalomszervezőként vált ismertté. Abban, hogy a szlovákiai magyar irodalom a hatvanas évek folyamán kinőtt a sematizmusból és provincializmusból, Dobos Lászlónak igen nagy szerepe volt. Az Irodalmi Szemlét ő szervezte meg, és egy évtizeden keresztül irányította. Színvonalas, tág horizontú folyóirattá tette.

Szépprózai műveiben a realista epikát reflexiv elemekkel újította meg. Trilógiává összeálló első három regénye egyre táguló térben és időben mutatja be a szlovákiai magyarság történelmét. Regényeiben plasztikusan jelenik meg a szlovákiai magyar kisember, aki körülményei ellenére próbált tisztességes maradni a sokszor változó történelemben, de csak „bakatörténelem” jutott neki, idegen érdekek áldozata lett, ellenségeinek bűneit is rajta kérték számon.
Messze voltak a csillagok című emlékezés-regényében a háborúba kényszerített csehszlovákiai magyar kisember kálváriáját mutatta be belső monológ formájában.
A Földönfutók a csehszlovákiai magyarság második világháború utáni diszkriminációs időszakának bemutatása. Balladákra emlékeztető tömbökből, filmszerű képsorok mozaikjaiból bontja ki a „megtűrtek és megalázottak” élettörténetét. E nemzetiségnek a regény címében is megfogalmazott sorsképét kelet-európai érvényű példázattá emeli. A történelem tanulságaival való szembenézés szükségességét az idősíkok váltogató szembesítésével és motivikus szerkesztéssel nyomatékosítja. Elevenen rajzolja meg a történelem kegyetlen eseményeit, a kiszolgáltatottság kínját és demoralizáló hatását is, de a tényeket magasabb perspektívából is láttatja. Művészi hitelességével és problémafelvető bátorságával ez a regény irányította először a figyelmet a magyar nemzeti kisebbségek sorskérdéseire.
A trilógia harmadik könyve, az Egy szál ingben a szlovákiai magyarság teljes történelmét átfogó szintézisregény. Térben és időben a teljes szlovákiai magyar múlt és jelenkor felmérésére vállalkozik. Egyik síkja a mai, falusiból városivá, parasztból értelmiségivé lett, a közép-kelet-európai kisnépek nemzetiségi életének modelljét próbálgató emberét mutatja meg szinte riportszerűen, a másik pedig ennek tudatán, élményein keresztül a szlovákiai magyarság történelmével vet számot 1918-tól az ötvenes évekig. Így a szlovákiai magyar múlt és jelen, falu és város, paraszti és értelmiségi életforma szembesül a regény világában. Epikailag a mítoszt és a riportot, a múltat és a jelent kapcsolja össze a regényben médium-szerepben megjelenő író. A hagyományos nagyepika és a modern idősíkváltó próza eszközeit egyszerre kamatoztatja.
Ezek a regények a szlovákiai magyarság magatartásformáló, öntudatosító számvetései: gondolatilag az emberhez méltatlan sors kibeszélésétől annak megtagadásáig, a történelemformálás jogának követeléséig vezetnek.

A Hólepedő is a küzdelem könyve, de amit a trilógia történelmi keretben vizsgál, az ebben jelenkori léthelyzetben jelenik meg. Egy magányos tanárnő létküzdelmének rajzában a lelki-erkölcsi felemelkedés, az emberi méltóságtudat megteremtésének folyamatát rajzolja meg. Gondolati elemzéssel teremti meg a lélekrajz és a társadalomkép egyensúlyát. Hősét a kilátástalanság súlyos életveszélybe sodorja, a testi-lelki nyomorúságból, önpusztításból emeli föl magát a „belső táj” tudatos kialakításával.

Sodrásban című regényében erős önéletrajzi és önironikusan vallomásos előadásban mutatja be az ötvenes évek csehszlovákiai magyar értelmiségi pályakezdőinek ellentmondásos helyzetét, naiv hitét és botladozását a gyorsan változó történelemben.

Elbeszéléseit gyűjtötte egybe Engedelmével című kötetében: hősei jellegzetes kisebbségi stigmáik ellenére egyetemes érvényű tanulságokat hordoznak. A megértés és az irónia társításával méri fel ez az elbeszéléskötet összetetten, kritikusan a szlovákiai magyar értelmiség újabb próbatételeit.

Tanulmányaiból, kritikai és publicisztikai írásaiból készült válogatása (Gondok könyve) a szlovákiai magyar irodalom „irodalmiasításáért” folytatott következetes munkálkodásának tükre. A kis viking című gyermekregényét Norvégiában született unokája ihlette. Ennek a meseregénynek a fő problémája a vegyes házasságból született gyermek kettős otthonossága és kettős hontalansága. A két, egymással ellentétes irányból kapott hatások lelki következménye.

1968 után nemcsak Dobos László nemzetiségi sorsot vigyázó politikai cselekvéséből esett ki húsz esztendő. A szlovákiai magyarság sorsának jobbra fordulása is késlekedett. Ez a hiányérzet, ez a kényszerűen elszalasztott idő ösztönözte Dobos Lászlót arra, hogy 1989-ben újra a közvetlen politikai cselekvést válassza. Úgy érezte, hogy ha a történelmi cselekvés megnyílt lehetőségét elmulasztja a szlovákiai magyarság, akkor soha vissza nem térő alkalmat veszít el. Ezért újra a politikai cselekvés színterére lépett, képviselőséget vállalt a szlovák parlamentben. A Magyarok Világszövetsége társelnökeként és régióelnökeként is a magyarság szellemi-lelki összetartozás tudatának erősítésén dolgozott. Két hivatásából megint a politikusi került előtérbe. Úgy érezte, azonnali cselekvésre van szükség. Ezért vállalta újra a politikai szereplést, de politikusként is a szellem embere maradt. A szlovákiai magyarság sorsának alakításában nagy szerepet tulajdonít a kultúrának. Meggyőződése, hogy a határon túli magyar kultúrák fontos szerepet vállalhatnak a nemzeti szétszórtságból az egységesülő nemzet felé vezető úton. Ennek a törekvésnek fél évszázad óta rendíthetetlen képviselője Dobos László íróként, szerkesztőként, politikusként, közéleti emberként egyaránt.

A kilencvenes évek elejétől kezdve minden idejét lekötötte a politika és a könyvkiadás, a közéleti szerepvállalás. Újabb szépirodalmi művel nem jelentkezett, publicisztikai írásaiból jelentetett meg kötetet (Teremtő küzdelem, Évgyűrűk hatalma). Szépíróként csak korábbi műveinek újabb kiadásaival van jelen.

 

 

Fontosabb díjak, elismerések: 

 

1964 – Madách-díj

1968 – a Csehszlovák Írószövetség Nemzetiségi Díja

1985 – Alföld-nívódíj

1988 – A Magyar Művészetért Alapítvány díja

1990 – a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje

1991 – Bethlen Gábor-díj

1994 – Kossuth-díj

2003 – Pribina-kereszt (a legmagasabb szlovák állami díj)

 

Az életrajzot Görömbei András írta.