A Vallomások a Nyugatról című kötet kiadásának terve Múzeumunk Nyugat-emlékkiállításával kapcsolatban vetődött fel. A kiállítás előkészületei során levelet intéztünk azokhoz az írókhoz, irodalomtörténészekhez, akik a lap munkatársai voltak. E levelünkben a következő kérdéseket tettük fel:

1. Mit jelentett az Ön számára a Nyugattal és a Magyar Csillaggal való kapcsolat? Hogyan befolyásolta ez írói fejlődését?

2. Ki gyakorolta Önre a lap munkatársai közül a legnagyobb hatást?

3. Kérjük, elevenítse fel néhány emlékét a lappal és íróival kapcsolatban.

4. Ha esetleg van birtokában a folyóirattal kapcsolatos tárgyi emlék (fénykép, levél, kézirat stb.), szíveskedjék elküldeni, hogy lefényképeztethessük, és kiállításunkon felhasználhassuk.

5. Kérjük, küldjön olyan fényképet, amely akkori önmagát ábrázolja, hogy azt is kiállíthassuk.

6. Foglalja össze néhány mondatban véleményét: Mit jelentett a Nyugat és a Magyar Csillag irodalmunk fejlődésében?

7. Bármi egyéb észrevételét, megjegyzését, kiegészítését hálásan megköszönjük, és kérjük ezek megtételére.

A beérkezett válaszok s az összegyűlt kép- és kéziratos anyag nagy segítségünkre volt a kiállítás koncepciója kialakításában és a rendezés munkálataiban. Maguk a válaszok azonban feltétlenül vannak olyan érdekesek és jelentősek, hogy külön kötetben is megjelentessük őket, hisz sok fogódzót adhatnak az egész korszak irodalmi önismeretének és önszemléletének megismerésében. Noha az irodalomtörténeti kutatás rengeteg értékes adatot szolgáltatott már a Nyugat értékeléséhez, az itt összegyűlt anyag már csak a szemtanú hitele okán is kivételes irodalomszociológiai értékkel bír, és segíthet a valós értékrend kialakításában. Sokat érzékeltetnek ezek a sokszor magas hőfokú, személyes jellegű vallomások a két világháború közötti magyar irodalom humanista-antifasiszta törekvéseiből is, és számtalan új adattal egészíthetik ki a kor nagy alkotóiról vallott képünket.

A huszadik század irodalmi fejlődése megítélésének kérdésében döntő szempont a Nyugat irodalmi törekvéseinek minél alaposabb feltárása és dokumentálása. Az ilyen jellegű munkák jórészt még hiányoznak, mint ahogy hiányoznak azok a művek is, amelyek például Babits szerkesztői koncepcióját, a „második” és „harmadik” nemzedék szerepét és jelentőségét mérlegelnék. Az ilyen irányú kutatásnak alighanem nélkülözhetetlen segítséget adhat majd e vallomáskötet, hiszen írói javarészt e két nemzedék körében kezdték pályájukat, s írói kibontakozásuk évei Babits eszményeihez kötődnek.

Sajnos nem sikerült mindenkit szóra bírnunk. Hiányzik e válogatásból jónéhány jelentős egyéniség válasza, akik részint azért nem teljesítették kérésünket, mert túlságosan is közel álltak a Nyugathoz és a Magyar Csillaghoz, s ezért – mint jelezték – ma sem tudnának elfogulatlan képet rajzolni e korról, részben pedig úgy vélik, hogy a Nyugat nem jelentett számukra olyan mintát és erőforrást, melynek hatása ma is elevenen élne bennük, műveikben. Fájó hiánynak érezzük például Illyés Gyula válaszának elmaradását, de meg kellett hajolnunk az előtt a Népszabadság hasábjain is részletesen dokumentált érv előtt, hogy összeférhetetlennek érzi akkori működésével emlékeinek ilyen jellegű összegyűjtését, mert jóllehet Babits legközvetlenebb munkatársa volt, ez mégsem jelenti azt, hogy emlékképei élesebbek volnának a többiekénél. (S tegyük hozzá: óhatatlanul sajátmagát kellett volna értékelnie, elemzése középpontjába állítania.) Kötetünket – s ezt a vallomások is igazolhatják – részben így is a hetvenéves Illyés Gyula előtt való tisztelgésnek szántuk.

Sajnos a kérlelhetetlen időt nem tudtuk megállítani, s Devecseri Gábor, Jankovich Ferenc és Lukács György válasza helyett csak halálhírüket vehettük. Devecseri Gáborral halála előtt két nappal beszéltünk utoljára, s akkor azt kérte, küldjük el sürgősen még egyszer a kérdéseket, mert nem találja eredeti levelünket. „Nagyon szerettem Babitsot, és ma is vallom, sokat köszönhetek neki is, a Nyugatnak is” – mondta. A levél azonban csak halála után érkezett címére. Emlékét, a Nyugathoz való kötődését azonban így is híven megőrizte e válogatásunkban a jó barát, Somlyó György kegyeletes írása.

Hitünk szerint így, töredékesen, kényszerű hiányaival is teljes lett válogatásunk, s hiteles színekkel rajzolódik ki belőle egyrészt a Nyugat – Komlós Aladár jellemző szavával – „csodatétele”, másrészt az az eltéphetetlen szál, mely mai irodalmunk s egy nagy tekintélyű folyóirat között ível. S azért is örülünk az itt összegyűlt értékes anyagnak, mert igazolja egyik legfontosabb törekvésünket, amely a múzeológiai és tudományos munka összehangolására irányul.

Végezetül köszönetünket fejezzük ki Bodnár Györgynek, az MTA Irodalomtudományi Intézete huszadik századi osztálya vezetőjének, aki sok értékes észrevételével és tanácsával segítette munkánkat.