A kérdés ez: mit jelentett számomra a „Nyugatban” (pontosabban a „Nyugat” utódjában, a „Magyar Csillagban”) való megjelenés?

A kérdést magam részéről kissé mesterkéltnek tartom. Egy fiatal költő számára ugyanis nem annyira a fórum, hanem a megjelenés ténye a perdöntő. Perdöntő? Ez is rossz szó, legalábbis az én esetemben. Számomra ugyanis minden publikálás valószínűtlennek tűnt, s annak tűnik máig is. Hogy a sorok, amiket fejemben hordtam, majd papírra vetettem, elidegenítve tőlem, nyomtatott betűkkel megjelennek – hogyan is lehet ezt megemészteni? Hozzá szoktam, hogy kézzel írok, s a saját kézírásomnak még elhiszem, hogy létezik, hogy az enyém, köze van hozzám. De a nyomtatott betű? Persze, beletörődtem ebbe is. De ettől kezdve az írás nem enyém, hanem másoké – s így büntetés és ajándék egyszerre.

Bevallom, a „Magyar Csillag” publikációja se érintett másképpen, ami távolról se érinti a folyóirat kimagasló értékét, egyedül a magam szelídíthetetlen vadócságára jellemző.