Bodor Ádám életrajza

(1936–)

Bodor Ádám 1936. február 22-én, Kolozsvárott született református, felső-középosztálybeli családban. Édesanyja, a székely Tóháti Ida felmenői között számos tisztviselőt találunk. Ez az életpálya az örmény-magyar földbirtokos apai ágtól sem állt távol. Bankigazgató édesapját, a mérsékelten konzervatív, hívő, nagy tekintélyű Bodor Bertalant 1944-ben a budapesti székhelyű Országos Pénzintézeti Központ és a Pesti Takarékpénztár és Hitelbank élére helyezték. A háború után meghívták a debreceni kormányba, de a család inkább visszatelepült Kolozsvárra. Erdély vallási és kulturális sokszínűsége, a magyar, a szász és a román kultúra szétválaszthatatlan keveredése, s egyszersmind a közeg kelet-európai letargikussága, szegénysége, kiszolgáltatottsága jelentett meghatározó élményt a későbbi író számára, műveiben részint ezt a kettősséget igyekszik megragadni.
 
Kolozsvárott a kommunista hatalomátvétel után más jómódú családokhoz hasonlóan Bodorékra is a nélkülözés évtizedei vártak. Először a családi villát kellett elhagyniuk, majd a koros apát koholt vádak alapján elítélték a Márton Áron-féle politikai perben, és csak 1955-ben engedték szabadon. 1952-ben magát Bodor Ádámot, a Református Kollégium diákját is letartóztatták államellenes szervezkedésért. Társaival együtt egyikük állami kitüntetésben részesülő apjának közbenjárására szabadult két év után. Egy évig gyári munkásként dolgozott, majd inkább óvatosságból és kényszerűségből, mintsem mély vallásosságtól indíttatva világi szak helyett a református teológiára iratkozott be. 1960-ban végzett, és a kolozsvári egyházkerületi levéltárban alkalmazták, jóformán éhbérért. 1964 és 1968 között egy másoló-fordító irodában dolgozott szülővárosában.
 
Karcolatokat és novellákat 1965-től kezdett publikálni az Utunkban, e korai művek Hemingway hatását mutatják. A Forrás-könyvsorozatban, 1969-ben megjelent első novelláskötete is A tanú címmel, ettől kezdve az első Forrás-nemzedék tagjaként tartják számon. Noha műgonddal kimunkált rövidprózáinak esztétikai értékét írásban nem sokan kérdőjelezték meg, és általában elismerő kritikákat kapott, az irodalmi és a közélet némely potentátja olykor olvasói levelek mögé bújva, máskor televíziós műsor keretében diákokkal elmondatva jelezte fenntartásait aziránt, hogy Bodor Ádám nem tartja szem előtt a szocialista realizmus követelményeit. Mivel politikai okokból a sajtóban nem foglalkoztathatták, szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett. A hetvenes évek elején Bacsó Péter és Fábri Zoltán egyaránt filmet készített egy-egy novellája alapján. 1974-ben a Kriterion kiadta második kötetét (Plusz-mínusz egy nap), majd 1978-ban megjelent a Megérkezés északra is. Első magyarországi könyvét, a Milyen is egy hágó? című válogatást a Magvető adta közre 1980-ban, amit nem sokkal később máig utolsó Romániában megjelent magyar nyelvű kötete, A Zangezur hegység (1981) követett. Ebbe újabb keletű novelláit gyűjtötte össze.
 
Mivel a hetvenes évek végétől Erdélyben lehetőségei íróként egyre inkább beszűkülni látszottak, és életfeltételei nehezedtek, 1982-ben áttelepült Magyarországra. 1984-től a Magvető szerkesztője lett, újabb novelláskötete mégis – vagy épp ezért – a konkurens Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg. Az Eufrátesz Babilonnál (1985) már megmozgatta a jobb szemű anyaországi kritikusokat: Balassa Péter ekkor nevezi Bodor Ádámot kitüntetően a magyar novellistának. Az igazi áttörést azonban mégis csak a Holmi novellapályázatán nyert első díj, valamint a Sinistra körzet (Magvető, 1992) című alkotás megjelenése jelentette, amit Bodor eddigi fő műveként tart számon az irodalomtörténet. Ebben a totalitárius rendszer működésmódját mutatja be egy erősen behatárolt, kevés szereplős, groteszk világban, mély iróniával és fekete humorral. A regény és a novellafüzér keresztezéséből született írás műfaji besorolásának kérdése máig tartó vitákat gerjesztett kritikusi körökben.
 
Az érsek látogatása (Magvető, 1999) hasonlóan átmeneti műfajú, de nemcsak ebben folytatója a Sinistrának: a helyszín a körzetre emlékeztet, egyik-másik alak onnan ismerős, és az írásmód sem különbözik lényegesen. A kritikusok ezúttal azonban nem voltak egyöntetűen lelkesek: bár vannak, akik az első regény méltó párjaként tekintenek a műre, mások könnyedebb hangvétele és kevésbé komplex struktúrája miatt bírálták.
 
A közmondásosan kevés szavú, zárkózott írót Balla Zsófia vette rá egy rádióinterjúra, és ennek átdolgozott, kibővített változatából született A börtön szaga (Magvető, 2001), amelyben Bodor Ádám életéről, műveiről vall.
 
Verhovina madarai. Változatok végnapokra  (2011) a korábbi két regény világát teremti újra, hasonló prózapoétikai módszerekkel. A katasztrófa sújtotta, pontosan meghatározhatatlan vidék jellegzetes figuráit, magatartásmódjait és nyomasztó élethelyzeteit azonban a korábbiakhoz képest első olvasásra is nyilvánvalóbb fekete humorral eleveníti meg, még inkább exponálva remény és reménytelenség feloldhatatlan feszültségét. Bodor Ádám e művével bizonyította, hogy az életmű nagyfokú állandósága mellett is lehetséges remekművet alkotni.
 
 
Fontosabb díjak, elismerések:
 
1969 – Első Kötetesek Díja
1970, 1975 – Román Írószövetség Prózai Díja
1975 – Kritikusok Díja
1986 – József Attila-díj
1989, 1992 – Déry Tibor-jutalom
1990 – Artisjus Irodalmi Díj
1991 – Krúdy Gyula-díj
1991 – Magyar Napló Díj
1991 – Kortárs-nívódíj
1992, 1997 – a Soros Alapítvány Életmű Díja
1996 – Művészeti Alap Literatúra Díja
1996 – Márai Sándor-díj
1998 – Magyar Köztársaság Babérkoszorúja
2002 – Irodalmi Alkotói Díj
2003 – Kossuth-díj
2011 – Artisjus Irodalmi Nagydíj
 

Az életrajzot Scheibner Tamás írta.
A szerző fényképét Koncz Zsuzsa készítette.