Tíz évvel a Monarchia összeomlása után érettségiztem. Tüzes fejjel úgy éreztem, Ady onnan, de csakis nekünk, fiataloknak izen. Versei jelentették akkor nekem az új színű – értelmű és érzésű magyarságot. Tehát jóval mielőtt a Nyugatba írhattam vagy írtam volna, az ő verseivel kezdődött a Nyugattal való kapcsolatom. Új szellemi légkör, izgató irodalmi közérzés sugárzását éreztem a folyóirat minden számából. Egy költő fejlődésére – azt hiszem – épp ez a leglényegesebb: a levegő! Vidéken éltem. Egyik levelemben – biztos megtalálják az Ő hagyatékában –, jól emlékszem, ezt írtam Babits Mihálynak. Ha megérkezik a Nyugat, hazaérkezve, a postaládából íróasztalomhoz oly sietve viszem és úgy olvasom végig, hogy sokszor még a kalapomat is elfelejtem letenni… Túl őszinte lennék? De így hiteles és igaz az írásom. Akkor, 1939–1941 között a Nyugat modorát, párbeszédeit, válaszait, ízlését és színét kerestem minden magyar írásban. Ehhez az irodalmi körhöz és mércéjéhez igazítottuk, mértük például húszévesen Pécsen is, az indulásunk idején Weöressel a megjelent műveket és készülő írásainkat is. Mint bölcsészhallgató e Kaposvárról–Pécsről elképzelt „irodalmi szalonba” Kosztolányira, a világirodalomban oly járatos sziporkázó „literary gentleman” költőre figyeltem. Így és ezért történt, hogy Kút című első kötetemben neki ajánlottam egyik versemet. Zöld pecsétes és zöld tintás köszöntő és bátorító levelét, mint a Nyugat mestereinek köréből érkezett elismerést vettem. A főszerkesztő Babits ugyanezt a kötetemet kritikára Radnóti Miklósnak adta ki. Így aztán először nevem, 1935-ben, az ő kéziratáról szedve jelent meg a Nyugatban… Egy akkori, másik levél… Ez is a Nyugat körét jelentette. A mester volt, legkedvesebb „tanítványa”, Szabó Lőrinc írta. Egy megjelent versem címét elfelejtette. Így aztán levelében leírja a keresett vers hangulatát, képeit, „tartalmát”, hogy magam is ráismerjek és küldjem el, mert közöltetni szándékozik. Egyben kért, hogy keressem föl. A kialakult barátságról külön kellene írni… Érthető, hogy fejlődésemre ezek mind befolyással voltak. Befolyással a folyóirat és írói körének szellemi-lelki stílusa, kézzel fogható segítő gesztusa és barátsága. Ezt a kört – már úgy is mondhatom, Babits-körét – aztán 1937-től a Dunakorzóban, a Nyugat összejövetelein, személyesen is megismerhettem…

– Közülük „ki volt rám a legnagyobb hatással?” – Azt hiszem, ahogy eddigi soraimból is kitűnik, aligha személyt, de a Nyugat művét és körét kell megjelölnöm. Azt a lázat és ösztönzést, igényébresztést, összeszedettséget, elismerés és elismertetés utáni vágyat, amelyek nélkül igazi alkotás aligha képzelhető el. A magam érzéseiről írom, de úgy vélem, a Nyugat elsősorban ezzel a szellemi doppinggal és mércéjével volt jelentős hatással az úgynevezett harmadik nemzedékre. Ezen túl még a költői barátság és az az egymás írásaira való érzékeny figyelem volt az, amely ösztönző szálakkal fűzött – névsor szerint – Forgács, Jankovich, Jékely, Kálnoky, Kise Tamás, Rónay, Radnóti, Vas és Weöres Sándorhoz. Ezt kell mondanom a Nyugatról, bár mindig éreztük és tudtuk, a Nyugat nem a mi folyóiratunk. Bár lett volna nekünk is! De, ha nem is volt a saját portánk, azért Babits, Schöpflin és Illyés Gyula mindig jószívvel adták a helyet. Így volt a Magyar Csillaggal és ha Sárközire gondolok, a Választ is ide kell sorolnom. Egy tény, még az is, aki nem akart a Nyugatba írni, az is írásaival annak bizonyított…

– A folyóirattal együtt ébredő emlékek? – Egy jellemző… 1938-ban egyik Nyugat-összejövetel után, a Dunakorzóból kijövet, utcán folytatódó beszélgetés közben Halász Gábornak ezt mondta Szerb Antal: Akárhogy is, de a Tanú számai után újra át kell nézni, amit az irodalomtörténetről írtunk és átgondolni azt is, amit eztán írunk. – Egy másik… Szép emlék… Amikor 1939-ben Munkácsra neveztek ki tanárnak, Babits fölhívatott és útravalóul Szekfü Három nemzedék és ami utána következik könyvét adta. Közben a lelkemre kötötte, hogy –mert időm lesz – görögül feltétlenül tanuljak meg. – Túl hiú lett volna és nem sokat törődött mással?… – Tény az, hogy így indított munkácsi „Fogarasomba”, pedig beteg volt és életében verset sohasem dedikáltam neki. Csak halálának huszadik évfordulójára.

Visszatekintve: túl azon, ami személyes és jelképes emlék, a valóság az, hogy a Nyugat és Illyés Magyar Csillaga 1908–1941 és 1944 között nemcsak irodalom, de történeti szerepet töltött be. A Nyugat volt az a folyóirat és kiadó és erő, amely literatúránk késő óráját időben: és stílusban a világirodalom órájára igazította. Műhelyt teremtett forradalmi szemlélettel és új esztétikával. Írói nemcsak sokszínű, de nagy alkotásokat és életműveket teremtettek. Európaiság és magyarság, haladás és patriotizmus kérdéseiben célkitűzéseikre mi sem bizonyít világosabban, mint az, hogy a Nyugat egyenes utóda, a Magyar Csillag, hazánk német megszállásával szűnt meg.

Kaposvár, 1970 karácsonya.