Kezdte észrevenni, hogy a boldogságot nem lehet magántulajdonnak tekinteni, amelyre egy napon szert tesz az ember, mint egy örökségre, s aztán csak ápolni kell és vigyázni rá, hogy el ne lopják vagy ne veszítsen értékéből. A boldogságot tulajdonképpen minden félórában, minden percben újra és újra fel kellett találni, teljesen kiszámíthatatlanul jelentkezett, s általában inkább fárasztó volt és idegesítő, mint megnyugtató és jóleső.
