Hagyományteremtő megemlékezés Segesden
November 24-én Márai-ünnep lesz a somogy megyei faluban
|
A sors furcsa véletlene, hogy erre a hónapra az író és felesége egyházi esküvőjének dokumentumát választottuk A hónap Máraija rovatunk témájává és a jövő hét kedden tartják az egykori esemény helyszínén az I. Márai Sándor Emléknapot.
|
Az 1936. novemberében tartott esküvő helyszínén több program is várja az érdeklődőket. Az emléknapot 14 órakor nyitja meg Bencze Imre polgármester, majd Lőrincz Sándor, a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal főosztályvezető-helyettese mond beszédet. Ezt követően Borza Miklós plébános megáldja a felavatásra kerülő Márai-emléktáblát. 15 órától Az emigráns című játékfilmet tekinthetik meg a könyvtárban az érdeklődők, háromnegyed öttől pedig Márai domborművének (Czimbalek Lajos alkotása) felavatása következik. A megemlékezés zárásaként 17 órától az Árpádházi Szent Margit Múzeumi Kiállítóhelyen "Mi lesz ezzel a nyomorult csillaggal?" Kételyek és bizonyosságok Márai Sándortól címmel zenei betétekkel színesített irodalmi műsor lesz Fejér Zoltán szerkesztésében.