Írói fejlődésemet különösképpen nem befolyásolta a Nyugat, bár abban feltétlenül része volt a Nyugattal való kapcsolatomnak, hogy az esszé iránti hajlandóságomat fokozta és jobban kiművelte. Nem kell mondanom, hogy azért 1935 előtt is írtam esszéket, de a Nyugattal való kapcsolat segített az egyetemi stúdiumok egyoldalúan német irányítását az angol, francia, olasz tudományos irodalom felé is fordítani. A Nyugattal való kapcsolatom eleven irodalmi élet áramkörébe is bekapcsolt, és az ilyen típusú kapcsolat mindig fontos, gazdagító.

A Nyugat írói közül nehéz válogatnom, hiszen különböző természetük, ellentéteik ellenére is egyformán tiszteltem Babitsot, Móricz Zsigmondot, bár igaz, hogy személyes kapcsolataim néprajzi kutató létemre is összehasonlíthatatlanul elevenebbek voltak Babits Mihállyal. Neki tetszett az, hogy egy folklorista latin-görög szakos tanár volt. Az éles Radnóti-kritikája után Babits különben is egyre inkább megenyhült és szeretettel fordult a Szegedi Fiatalok felé. Kifejezetten bevont bennünket abba a baráti körbe, amely lakásán is meglátogathatta őt, talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy fiatal barátai közé fogadott bennünket, néhányunkat: Radnótit, Tolnait, jómagamat is a szegediek közül. Szerette Buday fametszeteit is. Babits mellett mi hárman nagyon tiszteltük és szerettük Schöpflin Aladárt is. Vele nemcsak a Nyugat, hanem a Tükör rendszeres találkozóin is együtt voltunk. Tempós anekdotizálását, emlékezéseit nagyon szerettük. Móricz Zsigmonddal még egyetemista korunkban találkoztunk és azután később is, sokszor. Erről Tolnay Gábor írt hitelesen. Szerettük a Nyugat írói közül Illyés Gyulát, Halász Gábort, Sárközi Györgyöt, a ritkábban ott járó szerény Komor Andrást, de szerettük a boldogtalan, ingerlékeny Hevesi Andrást is.

Emlékeimből sok minden részlet előkínálkozik, de valóban nincs időm ilyen epizódok részletes felelevenítésére. Feledhetetlenek voltak azok az esték, amelyeket Babits lakásán tölthettünk, könyvek között lapozgatva, könyvekről vitázva, majd később Török Sophie hanglemezfelvételeit hallgatva. Ezeken az estéken Babits igen sok fiatalkori emlékét is felelevenítette és kilépett szokásos félénk zárkózottságából. Feledhetetlenek voltak a jókedvű, majd később tragikus esztergomi látogatások. Babits nagyon szerette a mi jókedvünket, vakmerő ítéleteinket. Különben többször meglátogatott feleségével együtt bennünket is.

Budapest, 1970. XII. 17.