Kapcsolatom a Magyar Csillaggal meglehetősen laza volt; laza, mert közvetett annak ellenére, hogy verseim jelentek meg benne. Többnyire nem is magam küldtem el írásaimat a folyóirat szerkesztőségébe – ez már csak később történt –, hanem Weöres Sándor, aki akkoriban (1914), amikor a Magyar Csillag indult, Pécsett dolgozott.

Mégsem mondhatom, hogy szereplésem a folyóiratban nem jelentett igen sokat számomra. Hiszen ez volt az első fővárosi és valóban országos jelentőségű, sőt mint a Nyugat folytatója, irodalomtörténetileg is a legelőkelőbb magyar folyóirat, mely először közölte verseimet. Nyilván – s ezt nem hiszem, hogy csak utólag vetítem vissza – a folyóirat szerkesztőinek, munkatársi gárdájának egész szellemi szintje engem is feltétlenül szigorra kötelezett önmagammal szemben, s ezzel mindenképpen nevelt.

A lap írói közül rám a legnagyobb hatással Weöres Sándor volt; annál is inkább, mert ő szinte a Magyar Csillag egész létezése idején Pécsett élt, s nemcsak írásaival, hanem személyes hatásával is nagyon sokat adott nekem.

Olyan emlékem, ami szorosan a laphoz kapcsolódnék, nincs, íróiról több akad, ezek azonban a laptól függetlenek.

Tárgyi emlék, sajnos, a Magyar Csillagról nincs birtokomban.

Néhány mondatban nehéz a Magyar Csillag szerepéről beszélni irodalmunk fejlődésében. Mégis, szerintem, a legfontosabb két dolog: a Nyugat megfelelő szintű esztétikai-művészeti folytatása, továbbá (vagy ezzel együtt) annak a tágas, európai és haladó gondolatnak és gondolkodásmódnak képviselete, ami szintén a Nyugat öröksége volt. Ezt azonban a Magyar Csillagnak – minthogy háborúban született és élt – igen nehéz és bonyolult kül- és belpolitikai körülmények között kellett vállalnia.

Meggyőződésem, hogy a Magyar Csillag működésének kereken 4 esztendejében a szó legszorosabb értelmében történelmi feladatot teljesített: menedéket – ugyan egyre inkább ostromlott menedéket – nyújtván a magyar irodalmi, művészi és általában kulturális élet legjobbjainak s fórumot alkotásaiknak.

Külön megjegyzésként csak annyit, hogy hosszú-hosszú évek alatt szerzett könyvtárosi tapasztalataim alapján mondhatom: az olvasók legnagyobb része a Magyar Csillagot egészen természetes módon tekinti a Nyugat folytatásának. Olyannak, amely politikai kényszerből legfeljebb névváltozással, különféle apróbb szervezeti s egyéb újdonsággal járt, egyébként teljesen azonos volt a Nyugattal. Úgy vélem, ez a tény nem közömbös a Magyar Csillag rangja és irodalomtörténeti helye szempontjából.

Pécs, 1970. december 13.