De most, holnaptól, ha a vonat megint átmegy veled a határon, kezdd el ezt a várost szeretni. Szeresd, mert megérdemli, mert szerencsétlen, mert szép, szomorú és tehetséges. S odakünn dicsérd, a szokásos banális lelkesedéssel, mint egy plakát, s amit itthon szidtál rajta, azt hallgasd el jól, mert ez a ti – a város meg a te – magánügyetek. Nevelés kérdése, nem beszélni rosszat azokról, akiknek házában jártál és asztalánál vendégségben voltál – s valld be, most már, hogy elmégy innen: sehol nem érezted még ennyire otthonosan magadat. Néha vályúnak tűnt fel, de néha királyi lakomának. Ha szidtad, jogod volt, mert otthon voltál, a családban, s a panasz is odahaza maradt, a családban – idegenek előtt nem lehet elég mélyen hallgatni a család titkairól. S nem lesz nehéz a távolodás minden pillanatával jobban szeretni.

A csak két-három éve Budapesten élő író sorai ezek, melyek mintegy példázzák örökké vándorló hajlamát, a jelenben is a múlt felé fordulását és a sohasem szűnő vágyat - máshol lenni. Emigránsok, Hitler, Pipás Pista vagy éppen a "hivatalos harapó" portréja villan fel az írások között, melyek a leginkább meghatározottak az eddigiek közül hazai és nemzetközi politika, megélhetés és kortárs portrék tekintetében. Minden érdekli, minden vonzza, ami lehetőséget ad élni szellemességével, humorával, s át tudja adni olvasóinak humanista meglátásait.

S nem utolsó sorban az akkori világgazdasági válság tükrében is érdemes elolvasni egy író tanácsait; egykori és mai válságok közös jegyeit és a lehetséges viszonyulásokat is megtaláljuk e kötet lapjain.

 

(Helikon Kiadó, 2009)