Jelen kötet a kontinensváltás szükségszerűségének és fájdalmainak krónikáját adják. Búcsú Európától, annak "legemberibb" tájától, Nápolytól, hajóút, majd az érkezés utáni élmények uralják e két év krónikáját. Olvasmányok, helykeresés és filozófiai-egzisztenciális kérdések sora jelennek meg a könyv lapjain, a sorsába beletörő és beletörődő író ítéletei, bújtatott, de néha előbukkanó honvágya, magánya. Ezért is lesz a diáriumot meghatározó létélménnyé, melyet 1953 karácsonya után jegyez le:

Nem vagyok egészséges, de élhetnék még; van erőm, tar­talékom, hogy éljek. Talán írni is tudok még, de ehhez így, itt, a prolik és vigécek között nagyon nagy erő kell. De bizonyos, hogy keserű lettem Amerikában, – keserű, elszánt, nem-alkuvó, nem-megbocsátó. Kemény lecke ez. Vannak másféle emberek, máshol, vannak engesztelő emberek. De itt, az egész, a légkör, keserűségre és keménységre neveli az embert.