Filmvetítés és koncert a 70 éves Sumonyi Papp Zoltán író, költő köszöntésére
H.
06.
17:00 Filmvetítéssel egybekötött könyvbemutató A Gondolat Kiadó gondozásában megjelent Sziveri János művei és Partitúra ne légy soha! Sziveri-díjasok antológiája című köteteket bemutatja: Szőcs Géza költő, Balázs Attila író és
Magyar Életrajzi Index A múzeum legnagyobb adatbázisa, közel 230 ezer besorolási rekordot tartalmaz, melyhez több mint 800 adatforrást használtak fel. Célja, hogy a kutató egy helyen megtalálja az általa keresett személyre vonatkozó főbb információkat és azok forrásait. A rekordok olyan adatsorból épülnek fel, amelyek segítségével egy személy önmagával azonosítható: születés, halálozás helye és ideje, foglalkozás, névvariánsok. A helynév mindig a születés, illetve halálozás időpontjában érvényben lévő, hivatalos névalakot tükrözi, pontosításához pedig feltüntetik a nagyobb közigazgatási egység (megye, szék, ország stb.) nevét is. A források adatbeli eltéréseit az Adatforrások ikon mezőjében közlik (* a születés, + a halálozás adataira vonatkozik). Az adatok autentikusságát erősíti a korabeli nekrológok, valamint gyászjelentések felhasználása. A Magyar Életrajzi Index a faktográfiai tájékoztatás egyik legfontosabb internetes forrása, amely segíti a könyvtárosok, bibliográfusok, illetve biobibliográfiát készítő kutatók munkáját.
Magyar Emigráns Írók
Nagy Csaba lexikográfus munkája Magyar emigráns irodalom lexikona címmel 2000-ben jelent meg könyv alakban, mely lexikon életrajzi és könyvészeti adatait tartalmazza az adatbázis. A szolgáltatás elindulása óta folyamatosan frissül új adatokkal és javításokkal. Az emigráns szó itt kivándorlót jelent, s vonatkozik olyan szépírókra, közírókra, akik valamilyen okból hosszabb-rövidebb ideig külföldön éltek és alkottak. A szócikkek csak ezt az időszakot tárják fel. A találatként kapott rekordban több kiegészítő adatsor szerepel: pl. felszentelés éve, szervezeti tagság, álnevek, sziglák. Az írók műveinek felsorolását külön ablakban is behívhatjuk. A művek kronológiai rendben követik egymást, olyan címváltozatban, ahogy először megjelentek. A lexikon szerzője autopsziára törekedett, de szükséges volt másodlagos források bevonására is. A felhasznált irodalmat az Adatforrások alatt találjuk. A kb. 6300 szerzőt és 20 ezer műcímet tartalmazó munka értékes kiegészítése a hungarika bibliográfiáknak.
Kortárs írók bibliográfiája
Az adatbázis kiinduló forrása F. Almásy Éva Kortárs magyar írók 1945–1997 kétkötetes bibliográfiája, később azonban számos kiadvánnyal bővült a felhasznált kötetek száma.
A rekordok az írók legfontosabb adatait tartalmazzák: név, születési hely, dátum, foglalkozás, ország. Külön ablakokban láthatjuk a művek, az adatforrások és a díjak listáját. Az adatbázis építése 2004-ben lezárult.
Díjak és díjazottak
A falerisztika legnagyobb magyar nyelvű adatbázisa, mely az 1945 után kiosztott magyar vonatkozású, illetve magyar alapítású díjakat és díjazottak neveit tartalmazza. A gyűjtés nemcsak az irodalmi és kulturális díjakra terjed ki, hanem más tudományterületekéire is. Ugyanakkor nem dolgozza fel a kitüntetéseket, kitüntető címeket, kiállítási díjakat stb. Alapműként a Díjasok és kitüntetettek c. kiadvány szolgált, de a folyamatos bővítés forrásai az egyéb kézikönyvek, a napi sajtó, az Internet. A keresést két irányból indíthatjuk: díjakra vagy a díjazottakra. A díjak esetében a lehető legbővebb információt kapjuk. A feltárás kiterjed: az alapító személyére, az alapítás helyére és évére. A találati rekord annotációjában a díj történetéről és jogszabályi hátteréről is olvashatunk. A díjazottaknál elsődleges szempont a személy azonosíthatósága, ezért a születési-halálozási évszámon túl szerepel a foglalkozás, esetleg a munkahely is kiegészítő adatelemként. Az adatbázis folyamatosan bővül, jelenleg mintegy 3600 díjat, több mint 34 ezer díjazottat tartalmaz.
A Becsületrend magyar kitüntetettjei Saját gyűjtés alapján készült adatbázis, 242 személy adatait tartalmazza. A hozzájuk rendelt életrajzi vonatkozások (születés, halálozás, foglalkozás) mellett, külön ablakban láthatjuk a becsületrend fokozatát és a díjazás évét is. Az adatbázis építése 2004-ben lezárult.
Diplomások adattára
Közel 30 felsőoktatási intézmény több mint 52 ezer hallgatójáról találunk adatokat: életrajzi adatok, egyetem, kar, diplomaosztás éve. A készítők a két világháború közötti időszak forrásaihoz elsősorban iskolai értesítőket, a későbbi évekre vonatkozó adatokhoz pedig intézménytörténeti monográfiákat, névjegyzékeket és az NKFP-kutatás eredményeit használtak fel. Az adatbázis építése 2004-ben lezárult.
A magyar főnemesség genealógiája
Törzsanyaga Gudenus János A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája c. műve, mely 1990–1999 között jelent meg 5 kötetben. Az adatbázis ennek a kutatómunkának a folytatása: korrigálja a hibás adatokat, kiegészíti a meglévőket, valamint igyekszik az egyes családok leszármazottainak életútját tovább követni.
Magyar családtörténeti adattár
Az adatbázis Gudenus János gyűjtésére támaszkodik, mely munka csak erről a honlapról érhető el. Különlegessége, hogy nem csak nemesi családok adatait dolgozza fel, valamint nem kötődik egy régióhoz sem.
Budapest topográfia
Informatív gyűjtést tartalmazó adatbázis, melyben a Budapesten élt jeles személyiségek (írók és művészek) tartózkodási helyeit követhetjük nyomon. Láthatjuk, hogy adott utcának mikor kik voltak a lakói, valamint figyelemmel kísérhetjük az utcák névváltozásait is.
Magyar írók sírjai
Az adatbázis elsősorban a fővárosban élt írók (775 személy) sírhelyeit rögzíti. A találatként megjelenő rekordban a személyt azonosító adatsoron kívül a temető nevét és a sírhely helyrajzi számait találjuk. Forrásként temetői jegyzékeket, a Budapesti Negyed vonatkozó számait használták fel. Az adatbázis építése 2004-ben lezárult.
Sajtószoba
Terembérlet
Nyitva tartás
K-V: 10-18h
Hétfőn a kiállítások zárva tartanak.
Kézirattár, Könyvtár, Médiatár
H-CS, 10-16 óráig
Művészeti és Relikviatár H-CS, 10-15 óráig
Múzeumi és Dokumentációs Adattár
H– CS, 10-16 óráig. Péntek: külső kutatók számára zárva.