Nemcsak azért, mert a posztmodern művek gyakran nyúlnak vissza magához az Metamorphoseon Libri szövegéhez, és nem is pusztán azért, mert a kortárs irodalom- és kultúraelméletek gyakori hivatkozási pontja a mű. Legalább ennyire fontos számunkra, hogy maga az ovidiusi mű hozzáférhetetlen az átváltozás problémakörének mind szélesebb összefüggések, előfeltevések és érvelések felőli újragondolása nélkül.

 

Olyan, a kortárs kultúra értelmezésében elengedhetetlen – sőt égető – kérdésfelvetések jönnek itt szóba, mint az idézet és önidézet, valamint a „lezárt” műalkotás sajátos viszonya, vagyis az intertextualitás műidentitást kondicionáló státusa; a műegész egységét egyszerre alkotó és szétziláló eljárások prózapoétikai, kultúrtörténeti vagy éppen írástörténeti összefüggésben; a toposzok vagy motívumok művön belüli és a művek közötti visszatérése vagy „továbbélése”, az az átalakulás, amely felől az egység feltételezése izgalmassá válik; az öntükrözés, a művészi önértelmezés mint az alkotó és/vagy az olvasó végrehajtotta művelet; a hiba, az „error” mint esztétikai vagy éppen hatalmi ítélet vagy vállalt alkotói módszer; művészet, politika, alkotói függés és függetlenség problémái, vagy éppen a központ és a periféria kulturális topográfiája mint a művet és olvasását egyaránt befolyásoló jelenségkör.

 

A kérdések megfogalmazásának itt inkább alkalma, mint terepe Ovidius műve, lehetőséget teremt arra, hogy az absztrakció egészen magas szintjein fogalmazzuk újra – különféle diszciplínák érvrendszerében – azokat a folyton elénk álló de a meghatározás értelmében sohasem stabilizálható kérdéseket, hogy az azonosítás (mint két rápillantást összekötő művelet) hogyan képes az azonosság és a különbség összjátékát létrehozni, legyen szó akár a pszichés vagy a szociális rendszer működéséről. Vagyis hogy milyen módon megy végbe az azonosság tulajdonítása, az azonosságé, amely egyszerre megalkotja, feltételezi és kizárja az átalakulást. Vagy másképpen: az alakulás előfeltételezte azonosság létrehozása hogyan alkotja meg a másik, a környezet identitását.

 

Mindezen kérdések persze egészen más közegben szólalnak meg, ha a biológus, ha az etológus vagy az etnológus fogalmazza meg őket. Mint ahogyan a művészet alakzatainak transzfigurációjaként is érthető művészettörténet vagy a transzfiguráció történeteit értelmező és újramondó vallástudomány is különféle érvelésekben juttathat szerepet nekik. Egy ilyen sokhangú eszmecsere kialakítása a tanácskozás voltaképpeni célja.