Várady Szabolcs: Életrajz
Várady Szabolcs (Budapest, 1943. január 27.)
Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő. 2012-től a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
*
Várady Szabolcs, költő, műfordító, szerkesztő 1943. január 27-én született Budapesten. Apai nagyapja Szentesen vezette a 19. században alapított családi gyógyszertárat, az 1950-es évektől apja is gyógyszerészként működött, anyja – és anyai nagyanyja – gépírónő volt, anyai nagyapja írógépműszerész. A József Attila Gimnáziumban érettségizett 1961-ben, utána a Szépirodalmi Könyvkiadónál volt négy évig korrektor. Közben esti tagozaton 1963-ban elkezdte egyetemi tanulmányait az ELTE bölcsészkarán, magyar–történelem szakon. 1965-ben lett nappali tagozatos, a történelem szak elhagyásával, huszadik századi magyar irodalomra szakosodva, és 1969-ben szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári diplomát. 1969-től 2005 végéig az Európa Könyvkiadónál dolgozott, 1971-ig mint kézirat-előkészítő, azután mint az angolszász csoport felelős szerkesztője, 2002-től mint főszerkesztő. 1989-től a Holmi versrovatát szerkesztette. Tagja a Szépírók Társaságának és a Műfordítók Egyesületének. 2004 óta rendes tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. A Digitális Irodalmi Akadémia Rakovszky Zsuzsa-szakértője volt 1998-tól. 2012. szeptember 20-án a DIA tagjává választották.
1971 óta házas, két fia van.
Ő maga a Napút folyóirat számára az életét így foglalta össze 2012-ben:
„Az életem nagyrészt egy helyben telt. 1945 óta Budán, a XI. kerületben, abban a lakásban, ahol ma is lakom. És amíg közben nem itt, addig is Budán laktam, a II. kerületben. Budapesten kívül a legtöbb időt Szigligeten töltöttem, az alkotóházban, negyven év alatt több mint három évet, ha összeadom a januári és júliusi jobbára két-két heteket. A házassági évfordulónk is már a negyvenegyedik volt az idén. Az egy munkahelyen (az Európa Könyvkiadónál) eltöltött idő, ha nem is éri el a negyvenet, de több a harmincötnél.
Van az amúgy nagy lakásnak egy elszigetelt kis szobája, eredetileg nem is volt a lakás része, hanem a ház közös tulajdona, külön bejárattal, amely a padláslépcsőre is nyílik. Apám megvette a háztól, és itt lakott a szakácsnőnk a férjével, amíg a szüleim nagy lábon éltek az ostrom után, az államosításig. Apám egy kis vegyi üzemnek volt a társtulajdonosa. Jut eszembe, a jómódhoz egy szentendrei nyaraló is tartozott, a nyarakat mi gyerekek ott töltöttük, nagyanyám felügyelete alatt, így azért egy kis vidéki életet is kóstoltam kisgyerekként. Volt nagy kert, veteményes, baromfiudvar, nyúltenyészet, és körös-körül a még nagyrészt beépítetlen természet, az országút túloldalán a Duna. Ha megáradt, bejött a kertünkbe is. Mikor gimnazista lettem, megkaptam azt a kis szobát, és abban írom most ezeket a sorokat is.
Irodalmi vénája leginkább nagyanyámnak volt a családban. Fönnmaradt egy levele, amelyben igen szemléletesen és remek humorral írta meg anyáméknak, hogyan zajlott le a hozzánk beszállásolt szovjet katonatisztéknél egy disznóölés (végül is az egyik közkatona géppisztollyal terítette le szegény sertést). Verset azonban tudtommal senki sem írt. Nekem is csak tizennégy éves koromban támadt az a váratlanul igen eltökélt szándékom, hogy költészettel akarok foglalkozni. A körülmények szerencsésen alakultak. Volt először is egy remek tanárom a József Attila Gimnáziumban, Laky Péter. Matematikát tanított, de irodalmár is volt, ő adta a kezembe Szabó Lőrincet, Weöres Sándort. És volt egy csapat, egy évfolyammal fölöttem, akik irodalmi lapot szerkesztettek, és hamarosan befogadtak engem is. Bence Györggyel (ő volt a lap szellemi vezére) és Papp (később költőként Sumonyi) Zoltánnal elmentünk Vas Istvánhoz. Attól fogva ő az írásainkat bírálta meg rendszeresen, felesége, Szántó Piroska pedig a lelkünket ápolta. És volt egy rokonom, aki iskolatársa volt Pilinszky Jánosnak, így érettségiző koromra egyszerre két mesterem is lett. Az is szerencse, hogy nem vettek fel az egyetemre. Négy évre korrektor lettem a Szépirodalmi Könyvkiadónál, amely akkor még a New York Palotában székelt, egy emelettel az Európa és a Móra fölött, összebarátkoztam Réz Pállal, megismertem többek között Domokos Mátyást, Kormos Istvánt, Lator Lászlót. Pilinszky beajánlott Galsai Pongráchoz, aki a Nők Lapjánál irodalmi rovatot szerkesztett, Kormos pedig bevette egy versemet a Szerelmes Aranykalendárium című antológiába, egy-egy vers az év minden napjára a világirodalomból, közte hetven magyar, és én az egyik, a huszonkét évemmel! Akkor már jártam esti tagozaton a pesti bölcsészkarra, magyar–történelem szakra. Éppen akkor, 1965-ben kerültem át ősszel a nappalira. Ott huszadik századi magyar irodalomra szakosodtam, de időm nagyobb részét a filozófia szakosok közt töltöttem, a Bence György és Kis János vezérletével működő diákkörben, ahol egy életre összebarátkoztam Petri Györggyel és Fodor Gézával is. 1969-ben végeztem, és ősszel elszegődtem az Európa Könyvkiadóhoz. A kiadó akkor már a Kossuth téren volt, onnan mentem nyugdíjba 2005 végén.
Vas István kezdettől buzdított a fordításra. Ő találta ki a Napjaink Költészete sorozatot, és ebben Archibald MacLeish amerikai költőt vele közösen fordíthattam. 1970-ben jelent meg a kötet. És amikor saját verseim először jelentek meg nagyobb mennyiségben a Ne mondj le semmiről című antológiában 1974-ben, ő írt hozzá bevezetést. Verset csak a tanulóévekben írtam sokat, aztán egyre ritkábban. Csak 1981-re állt össze az első önálló kötetem. A második ’88-ban jelent meg, és csak fele részben volt új. Abban az évben váratlanul az ölembe pottyant egy Fulbright-ösztöndíj. Az alatt az öt hónap alatt, amíg Amerikában voltam, idehaza alaposan megváltoztak a dolgok. New Yorkban ért a hír, hogy új irodalmi folyóirat szerveződik, Réz Pál főszerkesztésével. ’89 őszén meg is indult a Holmi, azóta is én szerkesztem a versrovatát.
Mikor hatvanéves lettem, úgy éreztem, ideje volna előállni végre egy vaskosabb kötettel. Egybegyűjtöttem, amim volt, a komoly verseket, a legjobbnak gondolt versfordításokat, esszéket, kritikákat és a komolytalan (vagy mondjuk elegánsabban: »light«) versekből egy bő válogatást, mert ilyeneket mindig nagyobb mennyiségben írtam, szórakozásból, versíróizmaim tornáztatása végett vagy Réz Pál felkérésre – limerickeket – egy erotikus antológiába. Ezt a könyvet az Európa adta ki, A rejtett kijárat címmel, 2003-ban. Legnagyobb karriert az a verssorom futotta be (Esterházy Péter könyvről könyvre visszajáró vendégszövegeként), amelyik most már fenyegetően szól rám: »Zsugorodik a zsugori idő.«”
Azóta megszűnt a Holmi. Utolsó évében, 2014-ben – Réz Pál betegsége miatt – Várady látta el a főszerkesztői teendőket is.
Költői munkásságát terjedelemre jócskán meghaladják a színdarabokba írt dalbetétek és az operalibrettók. Ő szerkesztette és részben írta az első magyar limerickantológiát.
Fordítani angolból fordított a legtöbbet, verset, színdarabot, értekező prózát.
Költészetét egyik kritikusa, Margócsy István így jellemezte: „E költészet mozgatóerejét mindig is az analitikus látásmód finomsága és élessége biztosította: Várady kicsiny dolgokat tesz mindig versének kiindulópontjául, kegyetlenül körbejárja őket, elemeire szedi szét mindazt, amit első pillanatra egyben láttatott – s aztán, majdhogynem klasszicista versszerkesztési stratégiával vagy trükkel, úgy tágítja ki kicsinynek koncipiált versének horizontját, hogy aki akarja, akár még tanulságot is találhat bennük. Várady az elsők között volt, akik programszerűen is le akarták bontani a költő társadalmi szerepvállalásának hagyományos magasztosságát s »természetes« emberfelettiségét, s a költészetet, különleges jellegének megőrzése mellett is, a személyes életproblémák kiélésének és kimondásának »mindennapi« terepeként fogalmazták meg.”
Fontosabb díjak, elismerések:
1981 – Graves-díj
1983 – Radnóti-díj
1987 – Déry Tibor-jutalom
1988 – A Jövő Irodalmáért Díj
1991 – József Attila-díj
1992 – Soros-életműdíj
1992 – Forintos-díj
1995 – a Soros-alapítvány díja
2003 – Palládium-díj
2003 – a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (ezt 2016-ban visszaküldte)
2005 – Artisjus-díj szépirodalmi alkotásért
2007 – Nemes Nagy Ágnes-díj (Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány)
2011 – Kossuth-díj
2011 – Nádasdy Kálmán-díj
Az életrajzot Lakatos András írta.